Balatonkenesén a szegedi diákok a 60-as évektől nyaralhatnak rendszeresen, kezdetben sátortáborként működve, majd a 70-es évektől kő-, fa- és barakképületekben. Az eltelt évtizedekben szegediek ezrei – ma már maguk is családanyák, családapák – pihenhették ki itt a tanévek fáradalmait, így talán a szülők közül is sokan élvezték a tábor adta lehetőségeket, és őriznek róla maradandó emlékeket.

2000-től a Balatonkenesei Gyermek- és Ifjúsági Tábort a Nevelési és Kulturális Intézmények Gazdasági Szolgálata (NGSZ) üzemelteti és újítja, szépíti évről évre. A tábor területén a diákok elszállásolása két 50-50 főt befogadó, 6-8 személyes, ágyneművel ellátott emeletes ágyas szobájú barakképületben történik. A táborközponti helyisége az ebédlő, amelyhez fedett terasz és a melegítő konyha tartozik. Ugyancsak az ebédlőépület végében találhatók a vizesblokkok (hideg-melegvizes tusolók, mosdók, WC-k), valamint a betegszoba. Sportolásra bitumen borítású pálya, valamint strandröplabdapálya és ping-pong asztalok állnak rendelkezésre.

A mozgásukban korlátozottak részére a teraszhoz rámpát építtettünk, ezzel mindenki számára biztosított a tábor területén az akadálymentes közlekedés.

A tábor napi életét, napirendjét, rendszeres és időszakos programjait, a táborvezetők és felügyelő pedagógusok – a táborvezetők pályázataiban megtervezettek figyelembe vételével – alakítják ki. Minden turnus kiemelt programja a balatoni fürdés, a környékbeli kirándulások, a hajókázások, vízi- és vízparti játékok, vetélkedők, sportversenyek.

Legyél a vendégünk! Jó nyaralást!

Megosztás: