VII. Turnus

BALATONKENESEI BESZÁMOLÓ 2026. VII. TURNUS
A tavalyi évhez hasonlóan augusztus 5-én (1.nap) a táborozók a Tiszavirág Uszoda mögötti rendezvény parkolóból indultak el a Balatonkenesén lévő gyermek-és ifjúsági táborba. A 7:30-as gyülekező után 8:00-kor két busszal elindulunk. Útvonalunk a szokásos volt Kiskunhalas-Soltvadkert-Solt-Simontornya-Enying és Balatonkenese. Solton megálltunk egy kb. 25 perces pihenőre, ahol az útmenti cukrászdában lehetett sütit, fagyi enni és mosdót használni. Utunkat folytatva kb. 12:15-re érkeztünk a táborba. Az előző táborvezetővel (Szilágyi Gábor) végig jártuk a szobákat, majd átvettem tőle azokat. Ezt követően a gyerekeknek kiosztottuk ezeket a szobákat, illetve kollégáim is elfoglalták szálláshelyeiket.
Ezután a tábor megnyitása következett, utána a házirend és szabályok ismertetése majd a felügyelő pedagógusok bemutatása. Kollégáim segítségével kiosztásra kerültek az ágyneműhuzatok, amelyeket még akkor azonnal fel kellett húzniuk az ágyneműre. Kb. 15:00-kor uzsonnáztunk, majd 15:30-kor lementünk a strandra.18:30 vacsora utána szabadprogram (foci, röpi, csocsó, asztalitenisz, társasjátékok stb…) következett. Ebben az időben mi tanárok elkészítettük a különböző versenyekre, bajnokságokra a plakátokat, amin aztán később a táborozók nevezhettek az adott versenyre. Általában vacsora után mindig megbeszéltük a következő nap forgatókönyvét, illetve átbeszéltük az aznapi programjainkat, észrevételeinket.
22:00 lámpaoltás, ahol minden este lefekvéskor elkértük tőlük a telefonokat.
Augusztus 6. csütörtök (2.nap): 7:45-kor ébresztettük a gyerekeket. 8:15-ig rendbe tették szobáikat (beágyazás, rendrakás, szoba felseprése), reggeli elfogyasztása majd ezt követően felhívtam a figyelmet a strandolás szabályaira, rendjére. Ezt követően a kis strandra mentünk le, ahol 9-től 11 óráig voltunk. Már nagyon várták a gyerekek a Balatonnal való találkozást! 😊 Kb. 11:15-re értünk fel a táborba, ahol az ebédig kötetlen szabadprogramjuk volt. Az ebédet követően elkezdődtek az általunk meghirdetett programok, versenyek, kézműves foglalkozás kolléganőim (Andi, Gabi és Juci) vezetésével. Uzsonnát követően ismét strandolás következett este 18 óráig, majd a vacsora után naplementés fürdőzést szerveztünk, így akik szerettek volna ismét csobban egyet azokkal lementünk a vízhez. Voltak, akik inkább a táborban maradtak és folytatták a megkezdett versenyeiket. Velük három kollégám fennmaradt. Este kilenc körül pótvacsorával készültünk nekik, majd aztán a szokott időben lámpaoltás.
Augusztus 7. péntek (3.nap): 7:45-kor ébresztettük a gyerekeket. 8:15-ig rendbe tették szobáikat (beágyazás, rendrakás, szoba felseprése), majd reggeli. Erre a napra terveztem a Tihany túrát. 9:40-kor elhagytuk a tábort és elindultunk a csittényhegyi vasúti megállóba, ahonnan elvonatoztunk Balatonalmádiba, majd innen tovább indultunk hajóval Tihanyba. 12:30-kor szálltunk le a hajóról, majd a félsziget keleti oldalán elindulva felmásztunk a barátlakásokhoz, majd innen utunk a Kálváriához vezetett, ahol tájékoztatást adtam nekik a fagyizás rendjéről és a túránk hátralévő részéről. Ezután folytattuk utunkat a Bodza fagyizóhoz, ahol mindenki kérhetett fagyit az NGSZ által biztosított keretből. Ezt követően az Apátság körül lehetett nézelődni, vásárolni, majd 17:00-kor együtt leindultunk a hajóállomáshoz, ahonnan Almádiba hajóztunk vissza és végül ismét vonatoztunk Csittényhegyig. Erre a napra mindenki hideg úticsomagot kapott, így jól esett a táborban az eltöltött vacsora. Vacsi után még lehetett egy kicsit focizni, röpizni, csocsózni, pingpongozni. Este 22 órára már mindenki letusolt és a szobájában várta a lámpaoltást.
Augusztus 8. szombat (4.nap): Ezen a hajnalon két igen aktív kollégám Varga-Kis Judit és Kisházi Gábor – azon gyerekeket, akik előzőleg jelezték, hogy szívesen részt vennének az általuk szervezett reggeli futáson – egy rekreációs futásra vitt 14 gyermeket, akik 2 és 6 km között teljesítettek. A futást bolyban (egyik tanár az élen, míg a másik a végén zárva a bolyt) bonyolították le a tábor – kis strand – Honvéd üdülő – Pelso bolt – tábor útvonalon. Az edzés a strandon közös bemelegítéssel kezdődött, majd a végén a táborban nyújtással végződött. Mire visszaértek a futásból, addigra már a többi gyerek az ébresztőn túl volt és a rendrakással voltak elfoglalva. Ezt követően ismét a kis strandra mentünk strandolni, fürdőzni kb. 11 óráig. Az ebédet követően Lakatos Gabriella előadásában hallhattuk és nézhettük végig a Balaton kialakulásáról, történetéről, élővilágáról szóló PPT-s előadást. Felhívta a figyelmet, hogy amit hallanak arra még az előttünk álló hét folyamán szükség lesz, majd folytatódtak az általunk meghirdetett programok, versenyek (csocsó, pingpong, sakk, szkander), kézműves foglalkozások (karkötő és kavics festés). Uzsonnát követően továbbra is a megkezdett házibajnokságokat folytattuk, majd a vacsora után megismételtük a naplementés fürdőzést. A focira és a strandröpire jelentkezettek kivételével majdnem mindenki élt is a lehetőséggel. Kollégám Berkes Zoli a strandröpi mérkőzéseket, míg én a foci meccseket vezettem ebben az időben. A napot ismét pótvacsival zártuk, majd tusolás és lámpaoltás következett.
Augusztus 9. vasárnap (5.nap): A vasárnapot a szobák közötti vízi vetélkedővel kezdtük a strandon. Délben egy táborozót elvittek a táborból. Ebéd után folytatódtak a kézműves foglalkozások, házibajnokságok. Kb. 14:30-kor került sor a szobák közötti ügyességi váltóversenyre, amit a tábor kézilabdapályáján bonyolítottunk le. Délután már kevés idő maradt volna a strandolásra, ezért úgy döntöttünk, hogy vacsora után megyünk le a strandra egy hosszabb pancsolásra. 21 óra körül lehetett pótvacsizni, aki szeretett volna, majd 22 órakor lámpaoltás
Augusztus 10. hétfő (6.nap): Ezen a napon korábban keltünk (7:30), mint szoktunk, ugyanis a nagy meleg előtt megrendeztük a szobák közötti váltófutást. Ezt követően mentünk le a strandra.
Ebéd után következett Gabi néni és Gábor bácsi vezetésével a Kahoot-os kvíz a Balatonról. A kvíz után következett az aszfaltrajz verseny, illetve a versenyeket befejezték a gyerekek. Majd ezt követően strand és vacsora következett. A napot esti fürdőzéssel és pótvacsival zártuk, majd tusolás és lámpaoltás következett.
Augusztus 11. kedd (7.nap) A napot megszokott módon, időben kezdtük (ébresztő, rendrakás, reggeli), majd irány a strand. A versenyre jelentkezők megépítették homokváraikat. Ebédet követően következtek a versenyek eredményeinek a kihirdetése, a kérdőívek kitöltése, az emléklapok kiosztása. 18:00 vacsora, majd túrázás Balatonakarattyára a magaspartra, ahol megnéztük a naplementét. 20:15-kor érkeztünk vissza a táborba. Szabadprogram 21:30-ig, majd a hét eseményeinek fényképes vetítése következett. 22:45 lámpaoltás.
Augusztus 12. szerda (8.nap): A hazaindulás miatt 7:00-kor ébresztettük a táborozókat. A táskák bepakolása és kihordása a szobákból, valamint az ágyneműhuzatok lehúzása volt a gyerekek feladata, amit ügyesen megoldottak. 8:30 körül reggeliztünk, majd felvázoltam nekik az előttünk álló időszak menetrendjét. Ezt követően elsétáltunk a nagy strandnál lévő bazársorig, ahol még tudtak vásárolni apró ajándékokat a gyerekek szüleiknek, testvéreiknek. 11:00-kor visszaindultink a partról a táborba, ahol 11:30-kor elfogyasztottuk ebédeinket. Kb. 12:30-kor a buszok megérkeztek, sofőrök megebédeltek, majd zökkenő mentesen bepakoltuk a buszokat és útnak indultunk 13:15 körül. Solton egy rövid pihenőt követően tovább indultunk és 17:15-re megérkeztünk Szegedre a Tiszavirág uszoda mögötti parkolóba. Megvártuk kollégáimmal, míg mindenkit elvisznek és csak ezután ment mindenki haza.
Ezúton is szeretném megköszönni a felügyelő pedagógus társaim kitartó, fáradságot nem ismerő munkáját (főleg az utolsó három napban), aminek köszönhetően a gyerekek rendkívül jól érezték magukat. Köszönet Andinak, Jucinak, Gabinak, Zolinak és Gábornak ezért csodás 8 napért.
Varga Viktor
táborvezető
Turnusról képek itt érhetőek el
VI. Turnus

BALATONKENESEI BESZÁMOLÓ 2026. VI. TURNUS
2026. július 29-én -7:30-kor- a Tiszavirág Spotuszoda parkolójában a gyermekek és szüleik izgatottan várták az indulást a balatonkenesei táborba. Sok ismerős arcot láttam, hiszen a táborozók közel harmadát tanítványaink tették ki, valamint többen is voltak olyanok, akik már több éve táboroznak velünk, de találkoztam új táborozókkal is, akik kíváncsian és kissé megilletődötten vettek búcsút családtagjaiktól.
A gyerekek hamar megtalálták a csoportvezető tanáraikat, megismerkedtek velük és a táborvezetővel, majd megtörtént a 14 életévüket betöltött táborozók esetében a személyi okmányok beszkennelése. Következett a bepakolás, és a buszokra való felszállás. 8 óra 15 perckor elbúcsúztunk a szülőktől, testvérektől és elhagytuk a parkolót. Utunkat Solton szakítottuk meg. Itt volt idő fagylaltozni, sütit enni és egyéb ügyeket elintézni. 12:40-kor Balatonkenesén voltunk az SZMJV gyermeküdülőjében. A legfontosabb feladat a tábor átvétele volt, és a gyermekek elhelyezése a szobákban, a többek számára ismeretlen ágynemű felhúzás, kipakolás a bőröndökből, utazótáskákból.
Utána bemutattam a 8 nap alatt ott dolgozó pedagógusokat, valamint ismertettem a napirendet, házirendet, az általunk elvárt szabályokat, kéréseket. Nagyon vártuk már, hogy a hosszú utazás után csobbanhassunk a Balatonban.
A rendkívüli meleg miatt sokat strandoltunk: délelőttönként a szabadstrandon fürdőztünk, illetve délutánonként elsétáltunk a Vak Bottyán strandra, ahol a fürdés mellett a büfék és játszótér, valamint szabadtéri kondipark is várt bennünket. Fontos szempont a vízimentő és elsősegély nyújtó hely megléte a strandolást illetően. Az időjárás mondhatni kegyes (túlságosan is) volt hozzánk, így a tábor minden napján tudtunk fürödni a Balatonban.
Kirándultunk Balatonfűzfőre, a bob pályára, amit minden táborozó nagyon várt. A vasútállomástól a bob pályáig a hosszú utat gyalog tettük meg. Balatonfűzfőn a bob pályán minden gyermek két csúszást kapott az önkormányzat jóvoltából. A gyerekek még saját zsebpénzükből néhány érdekesebb játékot is kipróbáltak. Az idő kifejezetten kellemes napos volt.
Balatonfüredre vonattal mentünk, majd onnan a BAHART menetrend szerinti járatával hajóztunk Tihanyba, ami remek élmény volt. Egy 2,9 km-es túra során megismertük a közel ezer éves kőbe vájt barátlakásokat és megcsodáltuk belső tó és a tihanyi félsziget fantasztikus panorámáját, a kálvária dombot, a Tihanyi Apátságot és egyéb nevezetességeket. Volt időnk és anyagi forrásunk fagyizásra, szabad programra és vásárlásra, valamint szemet gyönyörködtető hosszú sétára a kikötőbe. Visszafelé Balatonfüreden időztünk a vonatindulásig, a Tagore sétányon korzóztunk.
Megrendeztük a KENESE OLIMPIÁt. A táborozó gyerekek jelentkezhettek különböző sport bajnokságokra. Pl: csocsó, foci, tollaslabda, asztalitenisz, ugrókötél, hula-hop, strandröplabda, lábtenisz, kosár, büntető dobás. Ezek a bajnokságok a csendes pihenő alatt zajlottak, ill. délután és esténként, valamint a párhuzamosan zajló kézműveskedés során gyöngyfűzés, fonás, batikolás, stb. közben születtek csodás alkotások.
Volt közös fagyizás, „boltjárat”, esti séta és bazározás is.
A mindenki által várt Balatonfüred-Tihany hajókázással egybekötött kirándulás a hőségriadó és veszélyhelyzet miatt elmaradt, csakúgy, mint a szalonnasütés (tűzgyújtási tilalom). Ezt pótolni nem lehetett, de közös fagyizással és nagy sikerű diszkóval enyhítettük a csalódást.
Az esti programjaink 20:00 órakor kezdődtek általában. Az első este a legek estéje volt. Megtanultuk, hogy „mi vagyunk a legjobbak”, és még játszottunk is egyet. Megtapasztalhattuk, hogy egy-egy kérdés megválaszolása, milyen nehézségeket okoz: játékos feladatok és sok nevetés kíséretében. Számháborúban próbáltuk megszerezni a „zászlót”. Volt komoly izgalmakat kiváltó vízi vetélkedő, amelyet a strandon elfogyasztott hamburger-vacsora előzött meg. A záró esten az értékelést követően Olimpiai díjkiosztó, majd karaoke csapatverseny következett, illetve közös énekes produkcióval búcsúztattuk ezt az igazán élménydús táborozást. Kihirdettük az esti vetélkedők, szoba-takarítási versenyek eredményeit, megjutalmaztuk a nyerteseket. Elbúcsúztunk egymástól, ám sokan azt mondták, hogy jövőre is szeretnének eljönni Balatonkenesére. Nagyon köszönöm minden táborozónak, hogy jól viselkedtek, és jó hangulatú, boldog napokat tölthettünk együtt. Köszönöm minden kollégám áldozatos, fáradtságot nem kímélő munkáját, a 24 órás szolgálatot, a humort, kedvességet és azt, hogy mindannyiunk számára az volt a legfontosabb, hogy a gyerekek jól érezzék magukat. Úgy érzem ez ismét sikerült! Jövőre veletek ugyanitt!
A táborban dolgozó pedagógusok: Bacsa László, Bíró Magdolna, Dr. Jenei Mária, Kendrella Balázs, Szabóné Erdődi Emese.
Szeretettel és hálával gondolok az együtt töltött 8 napra:
Szilágyi Gábor táborvezető
Turnusról képek itt érhetőek el
V. Turnus

BALATONKENESEI BESZÁMOLÓ 2026. V. TURNUS
A 8 napos ötödik turnus 2026. július 22-én indult.
Dél körül érkeztünk a táborba. A gyerekek hamar belakták a szálláshelyet. Színes karszalagot osztottunk, így könnyen ment az ismerkedés is. A tábornyitón elmondtuk a baleseti, a tűzvédelmi és az egészségügyi szabályokra vonatkozó előírásokat. Jó volt az idő, így már az első napon lementünk fürödni. Később, az időjárás miatt, a tervezettnél kevesebbszer jutottunk le a strandra, így a többi programra, sétákra elég idő maradt.
Az ismerkedési esten csapatépítő játékok segítségével teremtettük meg a hangulatot.
Folyamatosan zajlottak a sportversenyek: csocsó, foci, ping-pong, sakk, röplabda, lábtengó.
A pezsgőért zajló szobák közötti tisztasági versenyt többségében komolyan vették a gyerekek. A Balaton vetélkedőn a filmben szerzett ismereteket kellett felidézni. Volt akadályverseny, tréfás ügyességi verseny, ki mit tud. A hajóvadászat olyan eredményes volt, hogy az 5 évvel ezelőtt elrejtett kissé megkopott papír hajóroncs is előkerült. Begyűjtöttük az előző csoport rejtett kincseit is. A számháború több fordulóban zajlott a színek, csoportok között. Reggelente apró ajándékokért, kvíz kérdésekre lehetett válaszolni. Köszöntöttük a szüli és névnaposokat is. Egy balatonkenesei rendezvény meghívására egy csoport a jóga alapjaival ismerkedhetett meg.
Az egész napos kirándulást Balatonalmádiba, Balatonfüredre, Tihanyra szerveztük. Hajóztunk és a gyerekek örömére igénybe vettük az emeletes busz szolgáltatását is. A félszigeten busszal rövid túrát tettünk. Nem maradhatott el Balatonfűzfőn a Balatoni Bob látogatása sem. Néhányan felmentek a kilátóba, játszottak a játszótéren is.
A túrázást is sokan kedvelték. Sétáltunk Balatonkenesén, Balatonakarattyán a bazárnál. Megcsodáltuk a Balatont a Sós hegy tetejéről is. Gyönyörködtünk a vitorlásversenyre készülődő hajókban. Egy séta és esti fürdés keretében megcsodáltuk a naplementét, a vízről tükröződő esti fényeket.
Kora délutánonként alkotni is lehetett. Ajándéknak saját készítésű kulcstartót, nemez figurákat, hűtő mágnest készítettek és vihettek haza a gyerekek. Sokan levendulapárnát készítettek, de sokan festettek műanyag képet és fakanalat is. Alkothattak a tetkót rajzolók is.
Volt tábortűz, sütöttünk szalonnát, kolbászt, pillecukrot. Mit viszel haza csoportkör keretében megtartottuk a szerencse perceket, majd minden táborlakó emléklapot kapott.
A tábori gálát „ki mit tud” keretében színesítettük. Zárásként versenyeredményeket hirdettünk, oklevelet osztottunk, majd minden táborlakó édességet kapott.
A hazautazás délelőttjén közösen fagyiztunk a Balaton partján.
Hamar eltelt a tábori nyár, bízunk benne, hogy sokan kötöttek új barátságot és szereztek szép emlékeket.
Köszönet a turnust segítő pedagógus csapatnak. Ők: Áchim Mónika, Hüse Szilvia, Szabolcski Cizik Gabriella, Varró Anna, Drágity Dusán
Táborvezető: Tarjánné Kádár Piroska
Turnusról képek itt érhetőek el
IV. Turnus

BALATONKENESEI BESZÁMOLÓ 2026. IV. TURNUS
Július 15-én ismét útnak indultunk Balatonkenesére közel száz izgatott táborozóval, hogy együtt töltsünk el nyolc élményekkel teli, felejthetetlen napot a Balaton partján. Már az induláskor érezni lehetett a gyerekek lelkesedését, amely az egész tábor ideje alatt végigkísérte a közös programokat.
Az időjárás ezúttal is kegyes volt hozzánk, így szinte minden nap megmártózhattunk a Balaton hűsítő vizében. A strandolások mellett természetesen rengeteg izgalmas programmal készültünk, hogy mindenki megtalálja a számára legkedvesebb elfoglaltságot.
A sportosabb táborozók sakkban, csocsóban, röplabdában, labdarúgásban, dartsban, tekében, tollaslabdában és asztaliteniszben mérhették össze ügyességüket. Jó volt látni, ahogy a versenyek során nemcsak a győzelemért küzdöttek, hanem egymást is biztatták, szurkoltak társaiknak, és közben új barátságok szövődtek.
A kreatív foglalkozásokon sem unatkozott senki. Készültek hűtőmágnesek, könyvjelzők, decoupage technikával díszített ékszertartók, kulcstartók és színes karkötők. Külön öröm volt számunkra, hogy idén is folytathattuk egyik legkedvesebb tábori hagyományunkat: közel száz gyermek közösen alkotott egy nagyméretű vászonképet, amely méltó emléket állít az együtt átélt élményeknek és a közösség erejének.
A hét során számos vetélkedő tette még színesebbé a programokat. A fiú–lány versenyek, a számháború, a Balatonról szóló kvíz, valamint a minden évben nagy sikert arató „Cluedó – Rejtély a táborban” nyomozós játék egyaránt próbára tették a gyerekek ügyességét, leleményességét és csapatmunkáját. Az egyik legizgalmasabb program idén is az éjszakai hal- és cukorkakeresés volt, ahol elemlámpákkal felszerelkezve indultunk kincsvadászatra. A vidám nevetések és az örömteli kiáltások ismét bebizonyították, hogy ezek a pillanatok hosszú időre emlékezetesek maradnak.
A tábor egyik fénypontját az egész napos kirándulás jelentette. Első állomásunk Balatonfüred volt, ahonnan hajóval utaztunk tovább Tihanyba. Már maga a hajóút is különleges élményt nyújtott, miközben érdekes történeteket és információkat hallhattunk a Balatonról. Tihanyban közösen fedeztük fel a település nevezetességeit: megcsodáltuk a barlanglakásokat, gyönyörködtünk a Külső- és Belső-tó panorámájában, majd felkerestük a Tihanyi Bencés Apátság környékét is. A szabadprogram alatt jutott idő egy finom fagylaltra, egy kis vásárlásra és arra is, hogy mindenki magába szívja a Balaton egyik legszebb panorámájának hangulatát. A tartalmas napot egy hangulatos szabadtéri kertmozi zárta, amely méltó befejezése volt a kirándulásnak.
A kalandok Balatonfűzfőn folytatódtak, ahol a bobpályán sokan próbára tették bátorságukat és gyorsaságukat. Egy közös túra során ellátogattunk Balatonkenese egyik legismertebb természeti látnivalójához, a Soós-hegyre is, ahonnan lenyűgöző kilátás tárult elénk a Balatonra. Ezek a közös pillanatok ismét emlékeztettek bennünket arra, milyen különleges helyen tölthetjük együtt a nyári napokat.
A tábor méltó lezárását a hagyományos Búcsúest jelentette. Ekkor együtt idéztük fel a hét legszebb pillanatait, majd a sportversenyek és vetélkedők legügyesebb résztvevői okleveleket, érmeket és jutalmakat vehettek át. Az este egyszerre volt vidám és megható, hiszen ilyenkor már mindenki tudja, hogy hamarosan búcsút kell vennünk egymástól.
Ez a turnus természetesen nem valósulhatott volna meg elkötelezett pedagóguscsapatunk nélkül. Ezúton is szeretnénk megköszönni Andinak, Ildinek, Katának, Martinnak és Viktornak a lelkiismeretes munkáját, türelmét és azt a rengeteg energiát, amelyet egész héten a gyerekekért tettek. Közös célunk az volt, hogy minden táborozó biztonságban, jókedvvel és maradandó élményekkel gazdagodva térjen haza.
Mi pedig ismét megerősítést kaptunk arra, hogy a Balatonkenesén együtt töltött napok nem csupán programokról szólnak. Barátságok születnek, közösségek formálódnak, és olyan emlékek születnek, amelyekre még hosszú évek múlva is mosolyogva gondolunk vissza. Bízunk benne, hogy jövő nyáron ismét együtt élhetjük át ezeket a csodálatos pillanatokat.
Jáger Nikoletta
táborvezető
Turnusról képek itt érhetőek el
III. Turnus

BALATONKENESEI BESZÁMOLÓ 2026. III. TURNUS
A 3. turnust az idén is sikeres, nagy létszámú jelentkezéssel kezdhettük meg Balatonkenesén, 2026. július 8-15-ig. Az idén is sok visszatérő gyerekkel, ismerős arcokkal találkozhattunk nagy örömünkre, de új gyerekek is megjelentek szépszámmal.
A táborba megérkezve a szobák elosztásával és elfoglalásával járó izgalmak után, megismerkedtünk a tábor házirendjének és szabályainak fontos pontjaival és természetesen megkezdtük az ismerkedést egymással is.
Az időjárás erre a turnusra meleg nyári napokat tartogatott számunkra. Ettől függetlenül igyekeztünk minden programunkat, tervünket megvalósítani a tábori életünk mindennapjaiban. Sok örömet, élményt hozott programjaink, versenyeink tárháza, részvételi lehetősége.
Kirándulásunkat, túránkat a Balatonalmádiban a hajóra szállással kezdtük érdekessé tenni. Hajón ringatózhattunk a Balaton hullámain Tihanyig, majd délután vissza Balatonalmádiba. A Balatonkenese Balatonalmádi távolságot vasúton tettük meg. Az idén kisebb túratávot teljesítettünk, ami körülbelül 6 kilóméterben volt mérhető. Nem maradhattak el azok a percek, amikor megcsodálhattuk a magaslatról elénk táruló balatoni, tihanyi tájat, annak szépségét. A számos érdeklődő szempár által látottakat, sok szóbeli információ, előadás egészítette ki, gazdagította. A túra sikeres teljesítését egy közös fagylaltozás koronázta meg, amelynek a költségét –mint a teljes utazásét is- az NGSZ támogatása biztosította.
A táborozás ideje alatt a gyermekek szervezett – többnyire folyamatosan, mindennap ismétlődő- sportversenyeken, bajnokságokon (asztalitenisz, strandröplabda, labdarúgás, aquatlon, 4 próba, szkander stb.), kreatív vetélkedőkön (plakátrajz, homokművész, aszfaltrajz stb.) bizonyíthatták tehetségüket. Sok karkötőt készíthettek a gyerekek gyöngyök és zsinórok felhasználásával. Kulcstartók, festett kavicsok és gipszből készült ajándékokkal lettek gazdagabbak a gyerekek. Ezáltal emléktárgyként megpihenhetnek a gyerekek polcán, asztalán, táskájában.
A balatonkenesei Soós-hegyre is eltúráztunk és a kilátóból láthattuk a keleti medencét.
Nincs táborozás tábortűz és szalonnasütés nélkül. Vagyis a táborozás elengedhetetlen részét képezte a tábortűz szalonna- és kolbászsütéssel. Kenyeret, köretnek hagymakarikát, paradicsomot és paprikát kaptak még a gyerekek.
Az utolsó napon a táborzáró értékelés, eredményhirdetés részeként a turnusvezető oklevelekkel, díjakkal, ajándékokkal értékelte a gyerekek teljesítményeit.
Utolsó programként a zenés-táncos mulatozás mellett a folyamatos játékra volt igény. Együttes táncolás, mozgáskultúra fejlesztés kapott szerepet. A táborozás alatt készített képek vetítésével fűszerezve. Jó hangulatban, nagyokat kacagva, néha elérzékenyülve nézték végig az együtt szerzett élmények megörökített pillanatait.
A hazautazás napja még mindig az emléklapok aláíratásával, elérhetőségek megosztásával telt. A hosszas búcsúzkodás már a táborban elkezdődött és Szegedre érve, a szülőkkel találkozva ért véget.
Ne feledjétek az elmaradhatatlan szlogenünket: „Jövőre veletek ugyanitt!”
Felügyelő pedagógusok: Dorka Péter, Faldum Lilla, Kakas Lucia, Őze Fanni, Varga Viktor.
Turnusvezető: Tőke Anita
Turnusról képek itt érhetőek el
II. Turnus

BALATONKENESEI BESZÁMOLÓ 2026. II. TURNUS
A 2. turnust az idén is sikeres, nagy létszámú jelentkezéssel kezdhettük meg Balatonkenesén, 2026. július 1-8-ig. Az idén is sok visszatérő gyerekkel, ismerős arcokkal találkozhattunk nagy örömünkre, de új gyerekek is megjelentek szépszámmal.
A táborba megérkezve a szobák elosztásával és elfoglalásával járó izgalmak után, megismerkedtünk a tábor házirendjének és szabályainak fontos pontjaival és természetesen megkezdtük az ismerkedést egymással is.
Az időjárás erre a turnusra meleg nyári napokat tartogatott számunkra. Ettől függetlenül igyekeztünk minden programunkat, tervünket megvalósítani a tábori életünk mindennapjaiban. Sok örömet, élményt hozott programjaink, versenyeink tárháza, részvételi lehetősége.
Kirándulásunkat, túránkat Balatonalmádiban a hajóra szállással kezdtük érdekessé tenni. Hajón ringatózhattunk a Balaton hullámain Tihanyig, majd délután vissza Balatonalmádiba. A Balatonkenese Balatonalmádi távolságot vasúton tettük meg. Az idén kisebb túratávot teljesítettünk, ami körülbelül 6 kilóméterben volt mérhető. Nem maradhattak el azok a percek, amikor megcsodálhattuk a magaslatról elénk táruló balatoni, tihanyi tájat, annak szépségét. A számos érdeklődő szempár által látottakat, sok szóbeli információ, előadás egészítette ki, gazdagította. A túra sikeres teljesítését egy közös fagylaltozás koronázta meg, amelynek a költségét –mint a teljes utazásét is- az NGSZ támogatása biztosította.
A táborozás ideje alatt a gyermekek szervezett – többnyire folyamatosan, mindennap ismétlődő- sportversenyeken, bajnokságokon (asztalitenisz, strandröplabda, labdarúgás, aquatlon, 4 próba, szkander stb.), kreatív vetélkedőkön (plakátrajz, homokművész, aszfaltrajz stb.) bizonyíthatták tehetségüket. Sok karkötőt készíthettek a gyerekek gyöngyök és zsinórok felhasználásával. Kulcstartók, festett kavicsok és gipszből készült ajándékokkal lettek gazdagabbak a gyerekek. Ezáltal emléktárgyként megpihenhetnek a gyerekek polcán, asztalán, táskájában.
A balatonkenesei Soós-hegyre is eltúráztunk és a kilátóból láthattuk a keleti medencét.
Nincs táborozás tábortűz és szalonnasütés nélkül. Vagyis a táborozás elengedhetetlen részét képezte a tábortűz szalonna- és kolbászsütéssel. Kenyeret, köretnek hagymakarikát, paradicsomot és paprikát kaptak még a gyerekek.
Az utolsó napon a táborzáró értékelés, eredményhirdetés részeként a turnusvezető oklevelekkel, díjakkal, ajándékokkal értékelte a gyerekek teljesítményeit.
Utolsó programként a zenés-táncos mulatozás mellett a folyamatos játékra volt igény. Együttes táncolás, mozgáskultúra fejlesztés kapott szerepet. A táborozás alatt készített képek vetítésével fűszerezve. Jó hangulatban, nagyokat kacagva, néha elérzékenyülve nézték végig az együtt szerzett élmények megörökített pillanatait.
A hazautazás napja még mindig az emléklapok aláíratásával, elérhetőségek megosztásával telt. A hosszas búcsúzkodás már a táborban elkezdődött és Szegedre érve, a szülőkkel találkozva ért véget.
Ne feledjétek az elmaradhatatlan szlogenünket: „Jövőre veletek ugyanitt!”
Felügyelő pedagógusok: Tóth Edit, Tőke Anita, Molnár Zsolt, Bánfi Péter, Varga Viktor.
Turnusvezető: Dorka Péter
Turnusról képek itt érhetőek el
I. Turnus

BALATONKENESEI BESZÁMOLÓ 2026. I. TURNUS
Élményekben gazdag nyári tábor Balatonkenesén
2026. június 24-én, a kora reggeli órákban indult útnak táborozó csapatunk Szegedről Balatonkenesére. Az utazás során Solton tartottunk egy rövid pihenőt, majd a déli órákban szerencsésen megérkeztünk a táborba. A gyermekek elfoglalták szobáikat, megismerkedtek a házirenddel, valamint a velük foglalkozó pedagógusokkal, ezt követően pedig már az első délután strandolással kezdődött a balatoni élmények sora.
Az idei tábor lebonyolítását jelentősen befolyásolta a rendkívüli hőség. A napi programokat ennek megfelelően rugalmasan alakítottuk, ügyelve arra, hogy a gyermekek minél több időt tölthessenek árnyékban vagy víz közelében. Nagy segítséget jelentettek az idén felszerelt légkondicionáló berendezések, amelyek a déli csendespihenők és az éjszakai pihenés során kellemes hőmérsékletet biztosítottak, így mindenki kipihenten vághatott neki a következő nap programjainak.
Már az első strandolás alkalmával a három testnevelő kolléga úszópróbán győződött meg arról, hogy a gyermekek biztonságosan mozognak-e a vízben. Azok, akik még bizonytalanabbul úsztak, kiemelt figyelmet kaptak, szükség esetén habszivacs úszórúd („kukac”) segítette őket, így mindenki biztonságosan élvezhette a Balaton nyújtotta élményeket. A hét folyamán a strandolás a tábor egyik legkedveltebb programja volt. A kisebb szabadstrand mellett a hétvégén a Vak Bottyán Strandra is ellátogattunk, ahol egész délután fürdőzés, játék és kikapcsolódás várta a táborozókat. A kellemes esti órákban itt fogyasztottuk el a vacsorát is, ami különleges hangulatot adott a közös programnak.
A hét egyik legemlékezetesebb programja a tihanyi kirándulás volt. A gyermekek vonattal utaztak Balatonarácsig, ahonnan Balatonfüred kikötőjéig sétáltunk. A tízórai elfogyasztása után hajóval érkeztünk Tihanyba. A Barátlakások felől közelítettük meg a település központját, ahol egy rövid történelmi ismertetőt követően szabadprogram keretében fedezhették fel a gyermekek a település nevezetességeit. A hajózás minden résztvevő számára nagy élményt jelentett. A táborba való visszaérkezést követően elfogyasztottuk a vacsorát, majd akik még éreztek magukban elég energiát, egy kellemes esti fürdőzéssel hűsíthették le magukat a Balatonban.
A balatonfűzfői kirándulás is nagy sikert aratott. A rendkívüli melegre való tekintettel idén a délelőtti órákban látogattuk meg a bobpályát, így a gyermekek kellemesebb időjárási körülmények között élvezhették a programot. A bobozás után az NGSZ támogatásának köszönhetően mindenki egy hűsítő üdítőt kapott, mielőtt visszaindultunk volna a táborba.
A sport egész héten meghatározó szerepet kapott. Röplabda-, labdarúgó-, kosárlabda-, pingpong-, csocsó-, valamint malom- és amőbaversenyek színesítették a programokat. A reggeleket több alkalommal futás vagy erőnléti edzés tette aktívvá, Varga-Kis Judit kolléganő vezetésével, amelyhez a gyermekek örömmel csatlakoztak. A kitartó futók az utolsó nap jutalomban részesültek.
A kreatív foglalkozások során barátságkarkötők, festett kavicsok és hűtőmágnesek készültek. A gyermekek fantáziája és alkotókedve egész héten megmutatkozott, munkáik nagy örömet okoztak számukra.
A hét egyik legjobb hangulatú estéje ismét a tábortűz és szalonnasütés volt. A nyársakra szalonna, kolbász és hagyma került, amelyet friss kenyérrel, paprikával és paradicsommal fogyasztottak el a táborozók. A program végén természetesen a pillecukorsütés sem maradhatott el, amely minden évben a gyermekek egyik legkedveltebb élménye.
A tábor utolsó teljes napján került sor a hagyományos tanár–diák röplabdamérkőzésre, amely jó hangulatban és sok nevetéssel zajlott. Ezt követően a búcsúbulin értékeltük a hét során megrendezett versenyeket, a legügyesebb és legaktívabb résztvevőket pedig édességjutalomban részesítettük. A közös zenehallgatás, a tánc és a vidám együttlét méltó lezárása volt az együtt töltött hétnek.
A kézműves foglalkozások alapanyagainak beszerzését, valamint a gyermekek jutalmazását az NGSZ támogatása tette lehetővé, amely nagyban hozzájárult a programok színvonalának emeléséhez.
A hazautazás napján még egy utolsó strandolásra is volt lehetőség, majd az ebéd elfogyasztása és az úti csomagok átvétele után elindultunk haza. Solton ismét rövid pihenőt tartottunk, a késő délutáni órákban pedig élményekkel, új barátságokkal és sok szép emlékkel gazdagodva érkeztünk vissza Szegedre.
Ezúton szeretném megköszönni a táborban felügyelő pedagógus kollégák – Andi, Edina, Juci, Zoli és Jenő – lelkiismeretes, odaadó munkáját, akik egész héten azon dolgoztak, hogy a gyermekek biztonságban, jó hangulatban és tartalmas programokkal tölthessék nyári pihenésüket. Köszönet illeti az NGSZ-t is a folyamatos támogatásért, amely nagyban hozzájárult ahhoz, hogy idén is egy élményekben gazdag, sikeres balatonkenesei tábort valósíthattunk meg. Bízunk benne, hogy a közösen átélt élmények még sokáig szép emlékként maradnak meg valamennyi résztvevő számára.
Fazekas Mónika táborvezető
Szeged, 2026. 07.01.


