VII. Turnus

BALATONKENESEI ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ 2023. VII. TURNUS

2023. augusztus 09-én 7:00-kor a Tesco parkolójában 98 gyermek és szüleik nagy izgalommal várták az indulást a balatonkenesei táborba.  Sok ismerős arcot láttam, akik már több éve táboroznak velünk, de találkoztam ismeretlen, ragyogó tekintetekkel is.  Gyorsan megtörtént az ismerkedés a csoportvezető tanárokkal és a táborvezetővel, valamint a bepakolás és a buszokra való felszállás. 8:00 órakor érzékeny búcsút vettünk a szülőktől, testvérektől és már el is hagytuk a parkolót.  Utunkat Solton szakítottuk meg. Itt volt idő fagylaltozni, sütit enni. 11:30-kor már Balatonkenesén voltunk az SZMJV gyermeküdülőjében.

 A tábor átvétele után a gyermekeket elhelyeztük a szobákban. Ezután kiosztottuk az ágyneműt és mindenki kipakolt a szobájában. Később bemutattam a 8 nap alatt ott dolgozó pedagógusokat, valamint ismertettem a napirendet, házirendet, az általunk elvárt szabályokat, kéréseket. Az uzsonna után elsétáltunk a strandra és a bazársorra. Ezen a napon nem fürödtünk, mert nem volt fürdőzésre való idő.

Délelőtt a szabad strandon, délután a Vak Bottyán strandon fürödtünk. Kirándultunk Balatonfűzfőre.  A vasútállomástól a bob pályáig az utat gyalog tettük meg. Balatonfűzfőn a bobpályán minden gyermek egy csúszást kapott az önkormányzat jóvoltából.

Kirándultunk Székesfehérvárra, voltunk a Bory-várban, a Koronás parkban, ahová külön busszal mentünk. Megtekintettük a történelmi belvárost, a Virágórát, a Ciszterci templomot, az Országalmát, a Romkertet és az órajátékot is. Volt időnk fagyizásra és szemet gyönyörködtető hosszú sétára.

A táborozó gyerekek jelentkezhettek különböző sportbajnokságokra. Pl: csocsó, foci, tollaslabda, asztalitenisz, ugrálókötél, hulahoppkarika, röplabda, póker, lábtenisz, szkander Ezek a bajnokságok a csendes pihenő alatt zajlottak, valamint a kézműveskedés is ebben az időben történt.  A gyerekek gyöngyöt fűztek, batikoltak, dekupázs technikával díszeket készítettek, papírt hajtogattak.

Az esti programjaink általában 20:00 órakor kezdődtek. Az első este csapatépítő jellegű volt. A csoportoknak be kellett mutatniuk magukat. Legeket kellett gyűjteniük pl: a legjobb szakács, a legjobb röplabdás stb., igaz-hamis állításokkal pedig még jobban megismerték egymást. Az estre a koronát a közös „Just dance” tette fel. Programjaink rendkívül jó hangulatban teltek, melyek a következők voltak: filmvetítés, sorverseny, számháború, bingó, qr kódos műveltségi verseny, tábortűz, szalonnasütés, diszkó.

Volt olyan délután, amikor a vacsorát a partra kértük, mert pizza vagy hamburger volt.

Az utolsó estén Ki mit tud?-ot rendeztünk, amelyen nagyon sok táborozó lépett fel ötletes, szép produkciókkal. Ezután kihirdettük a sportversenyek, bajnokságok, szobatisztasági versenyek eredményeit, megjutalmaztuk a nyerteseket. Az estét közös diszkó zárta. Új barátságok szövődtek. Szomorúan vettünk búcsút egymástól. Sokan azt mondták, hogy jövőre is szeretnének eljönni Balatonkenesére.

Nagyon köszönöm minden táborozónak, hogy jól viselkedtek, és jó hangulatú, boldog napokat tölthettünk együtt. Köszönöm minden kollégám áldozatos, fáradtságot nem kímélő munkáját, a 24 órás szolgálatot, a humort és azt, hogy mindannyiunk számára az volt a legfontosabb, hogy a gyerekek jól érezzék magukat. Úgy érzem, ez sikerült, hiszen a gyerekek véleménye alapján 4,72–re értékelték a pedagógusokkal való viszonyt, a programokat és a napirendet.

A táborban dolgozó pedagógusok: Csapó Irma, Dusa Rozália, Kecskésné Bujdosó Judit, Ótott Idikó, Szilágyi Gábor

Szeretettel és hálával gondolok az együtt töltött 8 napra: Gégény Gáborné Julika néni táborvezető

VI. Turnus

BALATONKENESEI ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ 2023. VI. TURNUS

Az előző évtől eltérően 2023. augusztus 2-ánkicsit korábban – 7:00-kor- a Tesco parkolójában a gyermekek és szüleik izgatottan várták az indulást a balatonkenesei táborba. Sok ismerős arcot láttam, akik már több éve táboroznak velünk, de találkoztam új táborozókkal, akik kíváncsian és kissé megilletődötten vettek búcsút családtagjaiktól.

A gyerekek hamar megtalálták a csoportvezető tanáraikat, megismerkedtek velük és a táborvezetővel, majd megtörtént személyi okmányok beszkennelése. Következett a bepakolás, és a buszokra való felszállás. 8 órakor elbúcsúztunk a szülőktől, testvérektől és elhagytuk a parkolót. Utunkat Solton szakítottuk meg. Itt volt idő fagylaltozni, sütit enni és egyéb ügyeket elintézni. 11:30-kor már Balatonkenesén voltunk az SZMJV gyermeküdülőjében. A legfontosabb feladat a tábor átvétele volt, és a gyermekek elhelyezése a szobákban, a többek számára ismeretlen ágynemű felhúzás, kipakolás a bőröndökből, utazótáskákból.

Utána bemutattam a 8 nap alatt ott dolgozó pedagógusokat, valamint ismertettem a napirendet, házirendet, az általunk elvárt szabályokat, kéréseket. Nagyon vártuk már, hogy végre a tikkasztó meleg és hosszú utazás után csobbanhassunk a Balatonban.

Két délelőttön a szabadstrandon fürdőztünk, délutánonként elsétáltunk a Vak Bottyán strandra, ahol a fürdés mellett a büfék és játszótér, valamint szabadtéri kondipark is várt bennünket. Az időjárás lehetett volna kegyesebb hozzánk, de a lehetőségekhez képest, a tábor négy napján (az egyiken, csak néhány „fakír”) tudtunk fürödni a Balatonban.

Kirándultunk Balatonfűzfőre, a bob pályára, amit minden táborozó nagyon várt. A vasútállomástól a bob pályáig a hosszú utat gyalog tettük meg. Balatonfűzfőn a bob pályán minden gyermek két csúszást kapott az önkormányzat jóvoltából. A gyerekek még saját zsebpénzükből néhány érdekesebb játékot is kipróbáltak.

 Ezen a délelőttön egy veterán jármű találkozó részesei is lehettünk, ahol a múlt század járműveit csodálhattuk meg testközelből.

Balatonfüredre vonattal mentünk, majd onnan a Jókai nevű több mint 100 éves hajóra szálltunk, amellyel csak mi utaztunk, ami különleges élmény volt. Egy 4,5 km-es túra során megismertük a közel ezer éves kőbe vájt barátlakásokat és megcsodáltuk belső tó és a tihanyi félsziget fantasztikus panorámáját, a kálvária dombot, a tihanyi apátságot és egyéb nevezetességeket. Volt időnk szabad programra és vásárlásra, valamint szemet gyönyörködtető hosszú sétára a kikötőbe. Visszafelé Balatonfüreden időztünk a vonatindulásig, a Tagore sétányon „bazároztunk”.

A magasföldnek nevezett „hegyen” is túráztunk egyet, gyönyörködtünk a csodálatos kilátásban, majd strandon játszott játékokkal jutalmaztuk magunkat.

A táborozó gyerekek jelentkezhettek különböző sport bajnokságokra. Pl: csocsó, foci, tollaslabda, asztalitenisz, ugrókötél, hula-hop. Ezek a bajnokságok a csendes pihenő alatt zajlottak, ill. délután és esténként, valamint a párhuzamosan zajló kézműveskedés során gyöngyfűzés, fonás, batikolás, stb. közben születtek csodás alkotások.

Az esti programjaink 20:00 órakor kezdődtek általában. Az első este a legek estéje volt. Megtanultuk, hogy „mi vagyunk a legjobbak”, és még táncoltunk is egyet. Számháborúztunk, kalandos nyomozást rendeztünk, majd kertmozizás következett. Volt komoly izgalmakat kiváltó rókavadászat, bingó csoki nyereményekért, tábortűz, szalonnasütés. A záró esten az értékelést követően haj, smink, divat, kéz-láb szépségverseny, ki-mit-tud?, majd tréfás tanári produkcióval búcsúztattuk ezt az igazán élménydús táborozást. Kihirdettük a sportversenyek, bajnokságok, szobatisztasági versenyek eredményeit, megjutalmaztuk a nyerteseket. Elbúcsúztunk egymástól, ám sokan azt mondták, hogy jövőre is szeretnének eljönni Balatonkenesére. Nagyon köszönöm minden táborozónak, hogy jól viselkedtek, és jó hangulatú, boldog napokat tölthettünk együtt. Köszönöm minden kollégám áldozatos, fáradtságot nem kímélő munkáját, a 24 órás szolgálatot, a humort, kedvességet és azt, hogy mindannyiunk számára az volt a legfontosabb, hogy a gyerekek jól érezzék magukat. Úgy érzem ez sikerült! Jövőre veletek ugyanitt!

A táborban dolgozó pedagógusok: Bíró Magdolna, Dusa Rózsa, Hertz Ádám, Dr. Jenei Mária, Szabóné Erdődi Emese.

Szeretettel és hálával gondolok az együtt töltött 8 napra:

Szilágyi Gábor táborvezető

V. Turnus

BALATONKENESEI ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ 2023. V. TURNUS

Az V. turnus július 26-tól augusztus 02-ig tartott. A táborozáson 100 gyermek vett részt. Sokan közülük most jártak először ebben a táborban, többen most voltak először távol a szüleiktől.

Megérkezés után a tábor bemutatása, és a színek szerinti csoportba rendeződés után a házirend és a szabályok ismertetése következett, majd rögtön elkezdtük a tábori életet. Sajnos az időjárás miatt kevés lehetőség volt a fürdésre, de sok programmal és szabad játékkal igyekeztünk változatossá tenni a hetet. Szerencsére a két nagy kiránduláson szép időnk volt, így nagyon jól sikerültek ezek a napok. Tihanyba hajóval utaztunk, a panorámát és a tájat emeletes busszal néztük meg. Balatonfűzfőn egy fárasztó túra után jót boboztak a gyerekek. Meghirdettük a szobák közti tisztasági versenyt, és többféle sport programra is lehetett nevezni. (foci, csocsó, pingpong, tollas, lábtenisz). Legnagyobb sikere a szépség, divat és átváltozó versenynek volt. A kézműves foglalkozásokon ajándékokat lehetett készíteni.  Hűtő mágnesek, illatpárnák, festett fakanalak, kulcstartók, színes fonatok kerültek ki az ügyes kezek alól. Volt zseblámpás hajóvadászat, s esti fürdés is. A csoportok hangulatos Balaton vetélkedőn mérhették össze tudásukat, és nagyon jól szórakoztak a játékos akadályversenyen is. Túráztunk Akarattyára és megcsodáltuk a Sós hegyi kilátást. A versenyek eredményét a táborzárón hirdettük ki, ahol tomboláztunk, ajándékokat, oklevelet osztottunk, és mindenki emléklapot is kapott. Az utolsó estén gálaműsor keretében lehetett megmutatni ki, mit tud. A hazautazás napján délelőtt közös fagyizással, egy utolsó parti sétával és félúton meglepetés csokizással zártuk a nyaralást.

Jól sikerült hetet zártunk, amiért köszönet az együttműködő gyerekeknek és a táborban dolgozó pedagógusoknak.  Ők: Áchim Mónika, Ábrahámné Kósa Gabriella, Bondárné Tóth Villő, Istókné Oláh Ágnes, Drágity Dusán.

Táborvezető: Tarjánné Kádár Piroska

IV. Turnus

BALATONKENESEI ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ 2023. IV. TURNUS

Sok izgatott táborozó várta július 19.-én, hogy elinduljunk Balatonkenesére, ahol igazán élmény dús 8 napot töltöttünk együtt.

Az idő nagyon kedvező volt számunkra. A rengeteg strandoláson kívül a gyerekek a táborban sportprogramokon / sakk-, csocsó-, röplabda-,foci-, darts-,teke,- asztalitenisz / vehettek részt.

A táborozók a sportprogramokon kívül sokféle vetélkedőben is össze mérhették tudásukat, ügyességüket. Volt fiú- lány vetélkedő, Számháború, Balatonról szóló kvízjáték, Kínai háború, Tipp- Hopp vetélkedő, közös Aktivity parti. Az éjszakai hal- és cukorka keresésen sok értékes kincset is begyűjthettek. A balatonfűzfői bob pályán nem maradt el a száguldás és a bátrabbak a mászó falat és a hintát is kipróbálhatták.A kézműves foglalkozásokon hűtő mágnest, képeslapot, kulcstartót és karkötőt készíthettek.

Az egész napos kirándulásra Balatonfüredre látogattunk el, majd onnan Tihanyba hajóztunk át. A hajóúton sok érdekes információt tudhattunk meg a Balatonról és környékéről. A tihanyi gyalogtúrán megtekinthettük a barlanglakásokat, megcsodálhattuk a magasból a Külső-, és a Belső-tavat, majd az apátsághoz érkeztünk. Ott szabadprogram keretében nézhette meg mindenki a gyönyörű kilátást, fagyizhatott, vásárolhatott. Tihany nevezetességeit megtekintettük a visszaút előtt. A kirándulás után a táborban hangulatos nyársaláson vehettek részt a táborozók ez esti kertmozizás előtt.

Kisebb túraként megtekintettük Balatonkenese nevezetességét a Soós-hegyet, ahonnan gyönyörű kilátás nyílt a Balatonra.

Az utolsó napon, a Ki Mit Tud? -on érdekes produkciók kerültek bemutatásra, amik még inkább emelték a Búcsúest hangulatát. A sportversenyek és vetélkedők helyezettjei illetve résztvevői oklevelet, érmet és jutalmakat kaptak.

Mind ez nem jöhetett volna létre a tanári csapat nélkül. Zsolt Emese, Takács Edina, Laczkó Ildikó, Bordi Csanád, Kenéz Marcell.

Felejthetetlen 8 napot töltöttünk együtt!!!! Várunk Benneteket jövőre is vissza!!!

Jáger Nikoletta táborvezető

III. Turnus

BALATONKENESEI ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ 2023. III. TURNUS

A 3. turnust az idén is sikeres, nagy létszámú jelentkezéssel kezdhettük meg Balatonkenesén, 2023. július 12-19-ig. Az idén is sok visszatérő gyerekkel, ismerős arcokkal találkozhattunk nagy örömünkre, de új gyerekek is megjelentek szépszámmal.

A táborba megérkezve a szobák elosztásával és elfoglalásával járó izgalmak után, megismerkedtünk a tábor házirendjének és szabályainak fontos pontjaival és természetesen megkezdtük az ismerkedést egymással is.

Az időjárás erre a turnusra meleg nyári napokat tartogatott számunkra. Ettől függetlenül igyekeztünk minden programunkat, tervünket megvalósítani a tábori életünk mindennapjaiban. Sok örömet, élményt hozott programjaink, versenyeink tárháza, részvételi lehetősége.

Kirándulásunkat, túránkat az alsóörsi hajóraszállással kezdtük érdekessé tenni. Ismét hajón ringatózhattunk a Balaton hullámain Tihanyig, majd délután vissza Alsóörsre. A Balatonkenese Alsóörs távolságot vasúton tettük meg. Az idén kisebb túratávot tudtunk megvalósítani a tihanyi túránkon a hőség miatt, ami körülbelül 6 kilóméterben teljesedett ki. Nem maradhattak el azok a percek, amikor megcsodálhattuk a magaslatról elénk táruló balatoni, tihanyi tájat, annak szépségét. A számos érdeklődő szempár által látottakat, sok szóbeli információ, előadás egészítette ki, gazdagította. A túra sikeres teljesítését egy közös fagylaltozás koronázta meg, amelynek a költségét –mint a teljes utazásét is- az NGSZ támogatása biztosította.

A táborozás ideje alatt a gyermekek szervezett – többnyire folyamatosan, mindennap ismétlődő- sportversenyeken, bajnokságokon (asztalitenisz, strandröplabda, labdarúgás, aquatlon, 4 próba, stb.), kreatív vetélkedőkön (plakátrajz, homokművész, aszfaltrajz, stb.) bizonyíthatták tehetségüket. Sok karkötőt készíthettek a gyerekek gyöngyök és zsinórok felhasználásával. Kulcstartók, festett kavicsok és gipszből készült ajándékokkal lettek gazdagabbak a gyerekek. Ezáltal emléktárgyként megpihenhetnek a gyerekek polcán, asztalán, fiókjában.

A balatonkenesei Soós-hegyre is eltúráztunk és a kilátóból láthattuk a keleti medencét.

Nincs táborozás tábortűz és szalonnasütés nélkül. Vagyis a táborozás elengedhetetlen részét képezte a tábortűz szalonna- és kolbászsütéssel. Kenyeret, köretnek hagymakarikát, paradicsomot és paprikát kaptak még a gyerekek.

Nagyon nagy sikert értek el az új programjaink is. Ezek az Xbox táncolós programok, a TRX gyakorlatok és a Célhálóba rúgó és dobó versenyek voltak.

Az utolsó napon a táborzáró értékelés, eredményhirdetés részeként a turnusvezető oklevelekkel, díjakkal, ajándékokkal értékelte a gyerekek teljesítményeit.

Utolsó programként a zenés-táncos mulatozást felváltotta a játék, az Xbox Zeneprogramjára való együttes táncolás, mozgáskultúra fejlesztés. A táborozás alatt készített képek vetítésével fűszerezve. Jó hangulatban, nagyokat kacagva, néha elérzékenyülve nézték végig az együtt szerzett élmények megörökített pillanatait.

A hazautazás napja még mindig az emléklapok aláíratásával, elérhetőségek megosztásával telt. A hosszas búcsúzkodás már a táborban elkezdődött és Szegedre érve, a szülőkkel találkozva ért véget.

Ne feledjétek az elmaradhatatlan szlogenünket: „Jövőre veletek ugyanitt!!!”

Felügyelő pedagógusok: Habon-Peszeki Viktória, Andrucsák Viktória, Varga Viktor, Dorka Péter.

Turnusvezető: Tőke Anita

II. Turnus

BALATONKENESEI ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ 2023. II. TURNUS

A 2. turnust az idén is sikeres, nagy létszámú jelentkezéssel kezdhettük meg Balatonkenesén, 2023. július 5-12-ig. Az idén is sok visszatérő gyerekkel, ismerős arcokkal találkozhattunk nagy örömünkre, de új gyerekek is megjelentek szépszámmal.

A táborba megérkezve a szobák elosztásával és elfoglalásával járó izgalmak után, megismerkedtünk a tábor házirendjének és szabályainak fontos pontjaival és természetesen megkezdtük az ismerkedést egymással is.

Az időjárás erre a turnusra meleg nyári napokat tartogatott számunkra. Ettől függetlenül igyekeztünk minden programunkat, tervünket megvalósítani a tábori életünk mindennapjaiban. Sok örömet, élményt hozott programjaink, versenyeink tárháza, részvételi lehetősége.

Kirándulásunkat, túránkat az alsóörsi hajóraszállással kezdtük érdekessé tenni. Ismét hajón ringatózhattunk a Balaton hullámain Tihanyig, majd délután vissza Alsóörsre. A Balatonkenese Alsóörs távolságot vasúton tettük meg. Az idén kisebb túratávot tudtunk megvalósítani a tihanyi túránkon a hőség miatt, ami körülbelül 6 kilóméterben teljesedett ki. Nem maradhattak el azok a percek, amikor megcsodálhattuk a magaslatról elénk táruló balatoni, tihanyi tájat, annak szépségét. A számos érdeklődő szempár által látottakat, sok szóbeli információ, előadás egészítette ki, gazdagította. A túra sikeres teljesítését egy közös fagylaltozás koronázta meg, amelynek a költségét –mint a teljes utazásét is- az NGSZ támogatása biztosította.

A táborozás ideje alatt a gyermekek szervezett – többnyire folyamatosan, mindennap ismétlődő- sportversenyeken, bajnokságokon (asztalitenisz, strandröplabda, labdarúgás, aquatlon, 4 próba, stb.), kreatív vetélkedőkön (plakátrajz, homokművész, aszfaltrajz, stb.) bizonyíthatták tehetségüket. Sok karkötőt készíthettek a gyerekek gyöngyök és zsinórok felhasználásával. Kulcstartók, festett kavicsok és gipszből készült ajándékokkal lettek gazdagabbak a gyerekek. Ezáltal emléktárgyként megpihenhetnek a gyerekek polcán, asztalán, fiókjában.

A balatonkenesei Soós-hegyre is eltúráztunk és a kilátóból láthattuk a keleti medencét.

Nincs táborozás tábortűz és szalonnasütés nélkül. Vagyis a táborozás elengedhetetlen részét képezte a tábortűz szalonna- és kolbászsütéssel. Kenyeret, köretnek hagymakarikát, paradicsomot és paprikát kaptak még a gyerekek.

Nagyon nagy sikert értek el az új programjaink is. Ezek az Xbox táncolós programok, a TRX gyakorlatok és a Célhálóba rúgó és dobó versenyek voltak.

Az utolsó napon a táborzáró értékelés, eredményhirdetés részeként a turnusvezető oklevelekkel, díjakkal, ajándékokkal értékelte a gyerekek teljesítményeit.

Utolsó programként a zenés-táncos mulatozást felváltotta a játék, az Xbox Zeneprogramjára való együttes táncolás, mozgáskultúra fejlesztés. A táborozás alatt készített képek vetítésével fűszerezve. Jó hangulatban, nagyokat kacagva, néha elérzékenyülve nézték végig az együtt szerzett élmények megörökített pillanatait.

A hazautazás napja még mindig az emléklapok aláíratásával, elérhetőségek megosztásával telt. A hosszas búcsúzkodás már a táborban elkezdődött és Szegedre érve, a szülőkkel találkozva ért véget.

Ne feledjétek az elmaradhatatlan szlogenünket: „Jövőre veletek ugyanitt!!!”

Felügyelő pedagógusok: Tőke Anita, Fődi Zita, Molnár Zsolt, Bánfi Péter, Varga Viktor.

Turnusvezető: Dorka Péter

I. Turnus

BALATONKENESEI ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ 2023. I. TURNUS

Az idei évben a szegedi gyerekek 2023.06.28-án kezdték meg a táborozást Balatonkenesén. A buszok a Tesco parkolójából indultak reggel 8 órakor. Mindenki izgatott volt mind a diákok, mind pedig a tanárok. A szokásos útvonalon haladva Solton tartottunk pihenőt, ahol a gyerekek fagylaltot, süteményt fogyaszthattak, szükség esetén a mosdót is használhatták.

A táborba 11:45 perckor érkeztünk, ahol a szobák elfoglalását követően, a tábor megnyitása következett, utána a házirend és szabályok ismertetése majd a felügyelő pedagógusok bemutatása. Az idő a reggeli esősről naposra váltott, így lementünk a strandra, a víz hőmérséklete ugyan nem volt túl meleg, de megtörtént az első csobbanás. Az első este gyalogtúrát szerveztünk a balatonakarattyai magaspartra, ahol a naplementét csodálhattuk meg.

Mivel csütörtökön délelőtt hűvös volt, ezért a második naptól elkezdődtek a különböző sportágak versenyei (röplabda, foci, csocsó, sakk, pingpong, kosárlabda). Délután a balatonfűzfői kalandparkba látogattunk, melynek helyszínét vonaton és gyalogosan közelítettünk meg, a gyerekek 3 csúszást tehettek az önkormányzatnak köszönhetően.

Napi szinten figyeltük a szobák tisztaságát, melyre versenyt is hirdettünk, amit a tábor végén díjaztunk.

A pénteki nap strandolással telt, délelőtt a közeli kis strandon jártunk, majd délután a nagy strandra látogattunk. Vacsora után mozizás következett popcornnal és Kubu gyümölcspürével megtámogatva Szeged város és a szegedi Auchan áruház jóvoltából.

Szombat délelőtt a tábor területén tartózkodtuk, ahol folytatódtak a megkezdett bajnokságok. Sor került a tanár – diák strandröplabda mérkőzésre is. A délelőtt folyamán kézműveskedésre is volt lehetőség. Barátságkarkötők, makramé kulcstartók és vitorlások készültek. Gyapjúból nemez tulipánokat alkottak a gyerekek. Az aszfaltrajzversenyt is ezen a délelőttön rendeztük meg. Délután a nagy strandra látogattunk, majd az ott elfogyasztott vacsora után rövid túrát tettünk a közeli Soós-hegyre, ahonnan remek kilátás és panoráma tárult elénk. A túrából visszatérve a tervezett esti fürdőzést sajnos el kellett napolnunk a viharjelzés miatt.

A vasárnapot szintén strandolással és a sportversenyek döntőjének lebonyolításával zártuk. Idén a kedvező időjárásnak köszönhetően tábortüzet raktunk. Szalonnát illetve desszertként pillecukrot is sütöttünk.

Hétfőn került sor a második kirándulásra vonattal Balatonfüredre utaztunk. Az állomástól a Koloska-völgybe sétáltunk, ahol megtekintettük a vadasparkot és a számháborút is lebonyolítottuk a gyerekek legnagyobb örömére. A természetjárás után a város nevezetes Tagore sétányára tartottunk. Egy kis szabadprogram után a kikötőbe vettük az irányt, ahonnan a Jókai hajóval egy órás sétahajózásra indultunk. Utunk során láthattuk a Tihanyi-félszigetet és a Tihanyi Apátságot. Ezután rövid sétával értük el a vasútállomást, ahonnan újfent Csittényhegyig vonatoztunk. A várakozás alatt mindenki kapott egy-egy hűsítő jégkrémet. Hétfő este apró rókák lepték el a tábort, így rókavadászatot tartottunk, melynek győztesei díjazásban részesültek.

Az utolsó délelőtt sajnos nem kedvezett az időjárás, így kézművesedtünk, valamint kihirdettük a versenyek díjazottjait. A kedvezőtlen időjárás kedvezett egy kis online kvíznek, melyben a Balatonról tudhattunk meg információkat.

A tábori élet szerves része volt a Juci néni által vezetett reggeli futás, erőnléti edzés melyen a gyerekek lelkesen vettek részt.

Az esti záróeseményen mindenki kapott egy elismerő oklevelet, hogy részt vett a táborban, valamit választhatott egy finomságot szintén Szeged város jóvoltából.

A 8 nap alatt készült fotókból idén is ppt-készült, sok vidám perc elevenedett fel a vásznon.

A napot a már hagyományos búcsú buli zárta, ahol mindenki önfeledten énekelt és táncolt. Hamar eltelt a 8 nap, ahol rengeteg új barátság is köttetett.

Az időjárás szuper volt, egy délelőttöt leszámítva. Köszönöm a felügyelő pedagógusok kitartó, fáradságot nem ismerő munkáját, aminek köszönhetően a gyerekek rendkívül jól érezték magukat. Köszönet Móninak, Juditnak, Andinak, Zolinak és nem utolsó sorban Marcinak ezért csodás 8 napért.

Bodicsi Réka– táborvezető

Turnusról képek itt érhetőek el

Megosztás: