Balatonkenesei Ifjúsági Tábor ismertetője

2000-től a Balatonkenesei Gyermek- és Ifjúsági Tábort a Nevelési és Kulturális Intézmények Gazdasági Szolgálata (NGSZ) üzemelteti és újítja, szépíti évről évre. Igény szerint táboroztatási időn kívül osztálykirándulások csoportjainak, illetve egyéb csoportok számára is bérbe adni szándékozik.

A tábor területén a diákok elszállásolása két 50-50 főt befogadó, 6-8 személyes, ágyneművel ellátott emeletes ágyas szobájú barakképületben, a kísérők elhelyezése pedig 2-8 férőhelyes faházakban, és egy 4 férőhelyes kőépületben történik. A tábor összesen 125 fő befogadására alkalmas.

A tábor központi helyisége az ebédlő, amelyhez fedett terasz és a melegítő konyha tartozik. Ugyancsak az ebédlőépület végében találhatók a vizesblokkok (hideg- és melegvizes tusolók, mosdók, WC-k), valamint a betegszoba. A bérlés történhet kizárólag a szállásdíj megfizetésével, illetve lehetőség van a szállás mellett napi ötszöri étkezést is igénybe venni.

A táborban 2022 tavaszán fejeződött be a sportpálya felújítása. Az új rekortán felületen a kispályás focin kívül kézilabda, kosárlabda, illetve lábtenisz is játszható (a pálya felfestései nem szabvány méretűek). Ezeken túl szabvány méretű strandröplabda pálya és fedett pingpongasztalok, csocsóasztalok, valamint társasjátékok is találhatóak a helyszínen.

A mozgásukban korlátozottak részére a teraszhoz rámpát építtettünk, ezzel mindenki számára biztosított a tábor területén az akadálymentes közlekedés.

Noha a strandolási lehetőség az osztálykirándulások idején még az időjárás függvényében valószínűleg nem megvalósítható, a környék természeti adottságai lehetővé teszik a csoportok számára, hogy az ott tartózkodásuk idején akár különböző közlekedési eszközök igénybevételével barangolhassák be a Balaton-felvidéket.

Amennyiben felkeltette érdeklődésüket a lehetőség, további információ és személyre szabott árajánlat a balatonkenese@ngsz.hu e-mail címen kérhető.

Megosztás: