KEDVES SZEGEDI SZÜLŐK !

Szeged évek óta az egyik legsikeresebb magyar város. Városunk dinamikus fejlődését a járvány, a szomszédunkban dúló háború és a vele járó gazdasági válság sem tudta megtorpantani. Ez pedig annak köszönhető, hogy a miénk az egyik legszolidárisabb és leginkább összetartó közösség az országban. Számunkra kiemelten fontos az itt élő családok boldogulása és támogatása, a jövő generációjának felkarolása.

Az egekbe szökő infláció miatt a mindennapi költségek fedezése egyre nagyobb kihívást jelent a családoknak. Ezért volt számunkra kulcsfontosságú, hogy meg tudjuk őrizni Szeged egyedülállóan erős szociális hálóját. Városunk összetartó közösségének, kollégáim lelkiismeretes munkájának köszönhetően

2022-ben is 10 ezer forinttal tudjuk támogatni az általános iskolás gyerekek tanévkezdését.

A támogatásra a város új rendelete alapján minden szegedi gyermek jogosult, ahol a család egy főre jutó havi nettó jövedelme nem haladja meg a 330 ezer forintot.

A beiskolázási támogatás iránti kérelmet szeptember 15-ig nyújthatja be a mellékelt nyomtatvány kitöltésével. Amennyiben rendelkezik ügyfélkapus regisztrációval, a https://elugy.hu/szeged oldalon is igényelheti a támogatást a „Beiskolázási támogatás igénylése” elnevezésű elektronikus űrlap kitöltésével és beküldésével.

Sok sikert kívánok gyermekének az új tanévben is!

Üdvözlettel:

Botka László
Szeged polgármestere

Beiskolázási támogatás 2022 jelentkezési lap

Megosztás: