Tábor 2007

 

Kedves Gyerekek!

Image

Image - Image
Balatonkenesén a szegedi diákok a 60-as évektol nyaralhatnak rendszeresen, kezdetben sátortáborként muködve, majd a 70-es évektol a jelenlegi formájában. Az eltelt évtizedekben a szegediek ezrei pihenhették ki a tanévek fáradalmait, talán szüleitek közül is sokan részesei voltak a tábor adta lehetoségeknek, oriznek maradandó emlékeket.

Napjainkban a Balatonkenesei Gyermek- és Ifjúsági Tábort a Nevelési-Oktatási Intézmények Gazdasági Szolgálata (NGSZ) üzemelteti. A tábor területén elszállásolásotok két 50-50 fot befogadó barakképületben történik. A felügyeleteteket ellátó pedagógusok részére az ebédlohöz kapcsolódó téglaépületben található helyiség és négy faház biztosított. A tábor központi helyisége az ebédlo, amelyhez fedett terasz és a melegíto konyha tartozik. Ugyancsak az ebédlo épület végében találhatjátok a vizesblokkokat (tusolók, mosdók, WC-k). Sportolásotokhoz bitumen borítású pálya, valamint strand röplabdapálya áll rendelkezésetekre.

Visszatéro táborozóink tapasztalhatják, hogy a tábort 2005 óta folyamatosan felújítjuk. Az Önkormányzat „Iskolaút-program”-ja keretében - 30 millió Ft értéku fejlesztést hajtottunk végre, melynek során a tábor foépületében lévo vizesblokkok átalakítása és a két szállásépület részleges felújítása történt meg. 2006-ban sikeresen pályáztunk a tábor felújításának folytatására, így ebben az évben a különálló faházak és a sportpálya újult meg. A mozgáskorlátozottak részére a teraszhoz rámpát építtettünk, ezzel számukra is biztosítottuk a tábor területén a problémamentes közlekedés.

Részvétel, turnusok, utazás, étkezés

A táborba elsosorban a szegedi általános iskolába járó diákok jelentkezését fogadjuk el. Jelentkezni az iskolákban kiosztásra kerülo, illetve az NGSZ honlapjáról letöltheto „Jelentkezési lap” kitöltésével tudtok. Jelentkezéseteket általában május közepéig tehetitek meg, ezt követoen már csak rendkívüli esetben tudjuk a táborozási igényeteket kielégíteni. Részvételetek további feltétele, hogy a meghatározott részvételi díjat a megadott határidoig fizessétek be.

Az aktuális évben üdültetésetek július elso hétfojén kezdodik és augusztus közepéig tart, öt turnusban 10 napot tölthettek el a Balaton partján.

Utaztatásotokat az NGSZ biztosítja. A buszok reggel 8 órakor indulnak és 11.30-12 óra körül érkeznek meg a táborba, majd az elozo turnus résztvevoivel 13 órakor indulnak vissza, Szegedre 16.30-17 órakor érkeztek meg. Kialakított menetrend szerint Solt és Dunaföldvár között álltok meg pihenni.

Napi négyszeri (reggeli, ebéd, uzsonna és vacsora) étkezésben részesültök, melyet a kialakított napirend szerint fogyasztotok el.

Programok

Image

Image - Image
A táborban mindennapi életeteket, napirendeteket, rendszeres és idoszakos programjaitokat a táborvezetok és felügyeleteteket ellátó pedagógusok – a táborvezetok pályázataiban megtervezettek figyelembevételével – alakítják ki. Minden turnus kiemelt programja a balatoni fürdés, a környékbeli és hajókirándulások, a vízi- és vízparti játékok, vetélkedok, sportversenyek.

Ízelítonek és kedvcsinálónak ismerjétek meg az elozo év egyes turnusainak programjairól készített ismertetoket.

1. turnus (2006.07.03 – 07.12.)

Az egész tábor idején - az idojárásnak köszönhetoen – tudtak fürdeni, strandolni. Két egész napos kirándulást szerveztek, az egyiket Tihanyba, a másikat Veszprémbe. Tihanyba vonattal és hajóval mentek és részt vettek a túrán kívül városnézo kisvasutazáson is. Veszprémben állatkert-látogatás, városnézés és a veszprémi vár megtekintése volt a program. Túráztak a balatonkenesei löszfalhoz.

Rendeztek focibajnokságot, fiú- és leány asztalitenisz bajnokságot. Nagy népszeruségnek örvendett a csocsóbajnokság. Sokan jelentkeztek a csúzdaversenyre is, amely két idoméro futamból állt.

Jól sikerült a koncert is, amit megfejeltek azzal, hogy az aranylemezes Zserbó együttes is fellépett, mivel frontemberének a húga is velük táborozott. A gyerekek jól szórakoztak. Volt diszkó, Megasztár és karaoke is.

Volt „Legyen Ön is milliomos” játék is. Szerveztek „Ki mit tud”-ot is, melyen minden szoba fellépett. Egyik éjszaka megrendezték a gombakeresést. Tábortuz is volt, amelyet éjszakai fürdozés követett.

2. turnus (2006.07.12 – 07.21.)

„A tíz nap alatt csodálatos idot fogtak ki. Végig starndidejük volt, így minden szabadteres programjukat megrendezhették. Különösen kiemelheto a Tihany túra. Vonattal utaztak Aszófo állomásig és onnan gyalogosan a kijelölt turista útvonalon haladva fel a hegyre, le a hegyrol. Nagyon szép környezetben rengeteg látnivalóval és élménnyel gazdagodtak a gyerekek. A túra elotti napon eloadás keretében hallhattak a táborozók a Balaton kialakulásáról, növény és állatvilágáról, amely nagyon hasznos és érdekes volt.

Programjaikat, vetélkedoiket nagy számban sikerült lebonyolítaniuk. Pl.: homokmuvész verseny, aszfaltrajz verseny, úszásoktatás, körlet tisztasági verseny, strandröplabda bajnokság, zsebpeca verseny, torpedó- és amoba vetélkedo, plakátrajz verseny, négy próba bajnokság (ugrókötél, fekvotámasz, felülés, célbadobás), szkander bajnokság, labdarúgó bajnokság, activity bajnokság, asztalitenisz bajnokság (egyéni és páros fiú, leány kategóriában), csocsó bajnokság.

Tábortüzüket egy kis szalonnával, hagymával, paradicsommal és paprikával sikerült gazdagítani, amely énekléssel, gitározással, beszélgetéssel és természetesen a szalonna szénné égetésével kellemesen telt. Zenés, táncos mulatozással is kedveskedtek. A Talent stúdió eloadóinak musora foként a végére hozta hangulatba a gyerekeket, foleg az ismert sláger számok dallamai hallatán.

A hazaindulás napján mindenki szépen, igényesen kitakarította a szobáját és felkészültek a tábor elhagyására. Na, itt már voltak, akik nem akartak hazamenni. Voltak, akik könnyüket hullatták, puszilkodtak, búcsúzkodtak, címet, telefonszámot cseréltek.

3. turnus (2006.07.21 – 07.30.)

Image

Image - Image
„Az idojárás végig napos és meleg volt. Mindennap voltak strandolni, legtöbbször a táborhoz közeli szabad strandon. Az elore eltervezett programokat – egy kivételével – sikerült megvalósítaniuk. Három kirándulást teljesítettek: Tihanyi hajókirándulást, Soóshegyi túrát és ellátogattak akarattyára Rákóczi fájához.

A turnus ideje alatt naponta különbözo, a táborban lebonyolított programot szerveztek: rendeztek körjátékokat, csocsó és pingpong bajnokságot, szellemi vetélkedot, megasztárt, lehetett gyöngyöt fuzni, nagy sikert aratott a Talent tehetségkutató eloadása és volt tábortuz is.

A táborozást összességében sikeresnek értékelték, a kifejezetten jó ido lehetové tette, hogy a tervezett programok megvalósuljanak és a gyerekek élményekkel gazdagodva térjenek vissza otthoni környezetükbe.

4. turnus (2006.07.30 – 08.08.)

„Sajnos az idojárás nem volt kegyes hozzájuk, hiszen a negyedik naptól kezdve nem tudtak fürdeni. A tervezett programok közül az alábbiakat valósították meg: a kialakított napirend szerint mindennap lehetoségük volt a gyerekeknek pingpongozni, tollaslabdázni, kézmuveskedésre, videózásra, focizásra. Szerveztek váltó- és ügyességi versenyeket, „Ki mit tud?”-ot, számháborút, sportversenyeket, tréfás vetélkedoket, szépség, smink, fodrász, lábszépség versenyeket, diszkót és tábortüzet.

Nagyon jó hangulatú estet tartottak a Talent énekstúdió tehetséges gyerekei.

Rendkívül élvezték a gyerekek a balatonfuzfoi bobpályát, ezt tudják ajánlani mindazoknak, akik még nem jártak ott.

A rossz ido ellenére jól érezték magukat a gyerekek, hiszen már sokan jelezték, hogy jövore is szívesen jönnének a táborba.

5. turnus (2006.08.08 – 08.17.)

„Az elore eltervezett programokat az idojárás függvényében, amely változó volt, az alábbiak szerint valósították meg: a tábor területén a gyerekek ismerkedési esten vettek részt, csocsóztak, tollaslabdáztak, pingpongoztak, fociztak, karaokéztak.

Sétáltak a településen és környékén, kirándultak a Soós hegyre, Balatonfuzfore a bobpályára, Balatonfüredre vonattal, vissza hajóval, Székesfehérvárra a DESIRO luxusvonattal.

A Talent tehetségkutató eloadása elnyerte a gyerekek tetszését, jól szórakoztak az eloadáson.

Természetesen a strandolás volt a legnépszerubb, mindennap sikerült strandolni, vízi programokat megvalósítani.
A táborozás sikeres volt, a tervezett programokat megvalósították és a gyerekek a tíz nap nyújtotta élményekkel, emlékekkel és a visszatérés vágyával utaztak haza.