Tisza-parti Általános Iskola új tornacsarnokának átadása - 2010. június 17.


Image

Image - Image
A Tisza-parti Általános Iskola új tornacsarnokát a felújítás I. üteme befejezéseként ünnepélyes keretek között Dr. Botka László polgármester és Kendi Imre, a kivitelezést végzo K'-Art Építoipari Zrt. elnök-vezérigazgatója adta át az iskolásoknak ünnepi musor és spotvetélkedok keretében.

Samuné Lázár Éva iskolaigazgató elmondta: a gondolat, hogy a testnevelésórák körülményein javítsanak, több mint 10 éve született. A 114 éves „öreg iskola” épületében kialakított tornaszoba és három tanterem muszaki állapotát tekintve nem volt alkalmas a diákok oktatására. Sípos György tervezo feladata volt, hogy az iskola igényeit teljes mértékben kiszolgáló új tornacsarnokot tervezzen az „öreg iskola” helyére. Image

Image - Image
A tervezo tiszteleteként a korábbi építészeti mesterek munkája elott úgy tervezte meg az új épületet, hogy a lebontásra ítélt „öreg iskola” épületének egy részét megtartotta (felújította) és ehhez kapcsolta hozzá az új épületszárnyat. A kész épületet látva elmondhatjuk, hogy a múlt és a jelen tökéletes összhangja született meg a tervezo rajzasztalán, amelyet a kivitelezo K-Art Zrt. precíz pontossággal, magas színvonalon valósított meg.

A DAOP-2007-4.2.1/2F pályázat lehetoséget biztosított mind a beruházó Szeged Megyei jogú Város Önkormányzatának, mind pedig az iskolának, hogy a pedagógiai programjával összhangban megvalósítsa infrastruktúra fejlesztési elképzeléseit. Eme komplex fejlesztési program Image

Image - Image
megvalósításának elso mérföldkövéhez értünk az iskola tornacsarnokának átadásával. Az újonnan épült európai színvonalú, akadálymentesített tornacsarnok mellett kiszolgáló helységek és tantermek segítik az iskola jelenlegi és jövobeni tanulóinak egészséges testi-lelki fejlodését.

A megvalósuló fejlesztésre épül továbbá a TÁMOP 3.1.4 program, amely az infrastruktúra fejlesztésekkel összhangban a pedagógusok módszertani eszköztárát is bovíti az iskolában.

Az elso ütem keretében megvalósult 325 millió forintos fejlesztés Image

Image - Image
eredményei az új, 500 fo befogadására alkalmas akadálymentesített tornacsarnok (kosárlabda, kézilabda és röplabda felfestéssel és eszközökkel), 2 új tanterem és 2 új szaktanterem, továbbá 2 felújított tanterem, 1 felújított tanári szoba, 1 fejleszto szoba, 1 lift, öltözok, minden szinten akadálymentes mosdó, mellékhelységek minden szinten, új iskolabüfé.

A tornacsarnok átadása után kezdodik az építkezés második szakasza, mely során az iskola foépületének és az óvoda épületének teljes köru felújítására és akadálymentesítésére kerül sor.

A második ütem megvalósítása a DAOP pályázati forráson túl KEOP pályázati forrás bevonásával történik meg. A KEOP támogatásból megvalósul az iskola külso homlokzati hoszigetelése, lapos teto szigetelése, az összes külso nyílászáró cseréje, kazánok és futotestek cseréje.

Image

Image - Image
A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg. A beruházás összköltsége: 1.008.000 eFt, az Európai Unió és a Magyar Állam által nyújtott támogatás összege: 512.000 eFt, önkormányzati forrás: 496.000 eFt.